„Borzadva olvasom, életem az a könyv, képei itt állnak köröttem: Átkozok, vádolok, sírok, de semmi könny ki nem olt egyetlen betűt sem.” - Puskin: Emlékezés

Azt hiszem, ez az idézet nagyon találó rám. Az ember néha hiába próbálkozik, egyszerűen csak rosszul dönthet. Később pedig bánkódik miatta. Ez olyan, mint a mi-lett-volna-ha. Egyik sem jó.
Ezért törekszem arra, hogy úgy éljek, hogy semmit ne kelljen később megbánnom. (Erről (is) szól egyébként az a bejegyzés, amit Gabry barátnőm írt.) És ha nem is jön össze mindig, azért elmondhatom, hogy én mindent megtettem.

Nagyon nehéz kivitelezni, hogy olyan döntéseket hozzunk, amiknek később nem lesz negatív vonzata, de ha az ember mégis erre törekszik, akkor legalább tiszta lehet a lelkiismerete. Az meg már csak hab a tortán, ha sikerül úgy döntenünk, hogy annak ne legyen hátulütője.

Ebbe az egészben persze az a legnehezebb, hogy mindeközben ne bántsunk meg másokat.
Azért hozom fel ezt, mert tapasztalatból tudom, sokszor ahhoz, hogy olyan döntést hozzunk, ami után nem kell megbánnunk semmit, át kell gázolni másokon. Ez célravezetőnek tűnhet, de az emberek többségének nem ez az elsődleges szempontja. Szóval döntés előtt állunk, és tudjuk, hogy csak rosszul dönthetünk. Mégpedig azért, mert vagy megbántunk valakit a döntésünkkel, vagy visszaüt majd a döntésünk. Mit is választhatunk ilyenkor? Ezt nem tisztem megmondanom. Értékrendszertől függ, kinek mi a fontosabb. Én személy szerint azt hiszem inkább megbántanék valakit, sem hogy számomra negatív hatású döntést hozzak.