Mit tesz az az ember, aki a világon senkire nem számíthat, önmagán kívül? Mit tud tenni?
Az embereknek szükségük van más emberek társaságára. Olyanokra, akikben megbízhatnak, akikre támaszkodhatnak... És ha valakinek nincs ilyen?

Kénytelen lesz változtatni az életén. Túl kell élnie ezt a megrázkódtatást, főleg, ha egyik napról a másikra tudatosul benne ez.
Egészen addig szerette volna azt hinni, hogy vannak barátai, akikre számíthat, akikben megbízhat, de tévedett. Bebizonyosodott a tévedése, és valahogy tovább kell haladnia az élet útján.

Két választása marad: vagy sajnáltatja magát még egy ideig, és fetreng a sáros földön, vagy pedig talpra áll, elfogadja a helyzetet, és megoldást keres arra, hogyan élje tovább az életét.
Értelemszerűen a nyafogásról nem szeretnék írni, mert nem sok értelmét látom a betűket pazarolni rá.

Amiről érdemesnek tartom írni, az a talpra állás. Inkább az érdekel, hogyan lehet egy ilyen dolgon tovább lépni. Nehezen, ez tény. Nagyon sok akaraterő, és lélekjelenlét szükséges hozzá. Talán mindent tudomásul véve megpróbálhatja a legjobbat kihozni a helyzetből, esetleg megpróbál tényleges barátokat szerezni. De vajon tudna-e, miután csalódott azokban az emberekben, akiket előtte a barátainak tartott? Meg fog-e tudni bízni ezek után, az emberekben ilyen szinten? Vagy csak a látszatát tartja majd fenn, hogy nincs vele semmi probléma, és közben belül retteg, hogy mikor verik át legközelebb.
De hát az élet már csak ilyen, nem? Senkiben sem lehet megbízni, mindenki hazudik, az összes ember önző szemétláda! Nem?

Azok az emberek sokkal jobb helyzetben vannak, akik rájönnek, hogy milyen emberek is az állítólagos "barátai". Sokkal jobban sajnálom azokat, akik nem is tudnak róla, és még mindig álomvilágban élnek.
Akkor most kinek is rosszabb? Annak, aki egyedül van, vagy annak, aki körül van véve olyan emberekkel, akik a barátainak adják ki magukat, közben ki tudja, milyenek is valójában?