Alap helyzet, hogy az embernek megtetszik valaki, úgy tűnik, hogy az érzés kölcsönös, de közben mégsem történik semmi. Várunk, várunk, néha a másik fél elküld minket melegebb éghajlatra, mert rossz napja van, vagy egyszerűen levegőnek néz, tudomást sem vesz rólunk, majd mikor esetleg feladnánk, akkor változtat, esetleg intenzívebbé teszi a kapcsolatot, így újra felébreszti a reményt. De vajon az ember meddig játszhatja ezt?

Ha az ember állandóan arra vár, hogy megtörténjen végre a csoda, akkor ott fog megöregedni, egy folytonosan ismétlődő kapcsolatban, ami nem egészséges. Legalább ha egyértelmű lenne, hogy nem vesz fel a szekér, nem kellek a másiknak. De nem. Ez talán hitegetés lenne? Kétlem, mert nem feltétlenül tudatos. Egyszerűen egy fajta szimbiózisról van szó, ami egészségtelen, hosszútávon mindkét fél számára. Megoldás?

Nem kell radikális dolgokhoz folyamodni, ha elég erős az ember. Elég, ha csak minimalizálja a kapcsolat intenzitását, tovább kell lépni, nyitni mások felé, új kapcsolatokba kezdeni, és talán nem csak megszabadulunk ettől a békjótól, de esetleg még egy normális párkapcsolat is várhat ránk.